A tanárnő miniszoknyában megy be dolgozatot íratni. Egyszercsak az egyik gyerek odasúgja a padtársának: -
Látom a tanárnő combját! A tanárnő meghallja: - Szemtelen
kölyök!
Menj haza, és 3 napig ne lássalak! Kicsit később egy
másik gyerek is odasúgja a padtársának: - Látom
a tanárnő fenekét! A tanárnő ezt is meghallja. - Szégyeld magad! Menj haza, és egy hétig ne gyere iskolába! Erre
Móricka feláll, és elindul az ajtó felé. - Móricka, Te meg hova mész? - Tanárnő, én olyat láttam, hogy az idén már nem jövök iskolába!
Az első mise
A fiatal pap nagyon izgult az első miséje előtt a püspök
észrevette, azt tanácsolta neki - mielőtt megkezdi a misét tegyen egy kis
vodkát a vizespohárba, hogy megnyugodjon. Nagyon jól sikerült az első mise, de amikor
hazaért egy levelet talált a püspöktől: Kedves fiam! Gratulálok
misédhez és örülök hogy megfogadtad tanácsomat,
van azonban néhány megjegyzésem: - Abból a pohárból kis kortyokat kell inni, nem
egyszerre
felhajtani. - Abba a vizespohárba nem teszünk se jégkockát, se
citromszeletet. Ja, és azt mondtam, hogy tegyél egy kis vodkát a vizbe és
nem fordítva. - A bibliát nem használjuk pohártartónak. -
10 parancsolat van és nem 12. - 12 apostol van és nem 10. - Amikor a keresztről beszélsz - nem mondhatod
" Az a
nagy T az oltáron." - Amikor Jézusról beszélsz - nem mondhatod "
A fiú és
bandája." - Dávid egy parittyával és egy kővel győzte le Góliátot - nem robbantotta szét
a seggét. - Júdást nem hívhatod köcsögnek. - Az Atya, Fiú, Szentlélek - nem az "
öreg, a srác és a
szellem." - Nem szép a Pápát " Keresztpapának hívni." - A fáraó száműzte a zsidókat - nem küldte őket a picsába. -
Mária Magdolna bűnös volt, de nem kurva. - Az ötlet, hogy kérted a hívőket, hogy tapsoljanak jó volt,
viszont túloztál, amikor megkérted őket, táncoljanak a szamba ritmusára és
Daniella nővért sztriptízre hívtad. - A szentelt vizet áldásra használjuk, nem arra hogy a
tarkód lehűtsd vele. - Keresztelő Jánost nem a lábáztatók avatták szentté. - Az a kis ház nem budi, hanem gyóntatószék. -
Aki a kereszten van az Jézus - nem Che Guevara. - Krisztussal a keresztet vitették - nem akart a
hegyre
költözni. - A padban mocorgóknak nem kell mondanod, hogy óvszert
használjanak. - A hívők adománya nem piti aprópénz. - A közös-ülés jelentése nem dugás, hanem ÁHITAT. -
A harang valóban nem szép hangú, de nem is repedt fazékra
emlékeztet. - Az ostya gyártója nem harácsoló vállalkozó, hanem PÉK. - A frigyszekrényre ne mondd, hogy bárszekrény. - Amikor a bűnösök meghalnak, pokolba mennek, nem
az
anyjukba.
- Mindig legyen rajtad alsógatya, pláne ha a csuháddal
legyezed magad. - A ministránsokat ne ölelgesd, Ők az én kedveseim. -
A zsinat nem a vén buzik gyűlése. - Emlékeztetlek, hogy a mise kb. egy óráig tart és nem 2x45
perces, illetve aki melletted ült és piros- szoknyás transzvesztitának hívtad -
az én voltam.
Hát ezenkívül minden rendben volt. Áldásom
Rád.
A
csiga vérző fejjel ül az erdő ambulanciáján. A gyík veszi fel a jegyzőkönyvet,
hogy rekonstruálják az esetet: - És pontosan mi történt? - kérdezi a gyík.
- Hát, téptem mint az állat, és egyszer csak kinőtt előttem egy gomba!
Az
öreg arab már 40 éve New York közelében lakik. Szeretne a kertjében krumplit ültetni, de egyedül van, öreg és gyenge. A fia Párizsban tanul.
Ír hát neki egy e-mailt a gondjáról:
"Kedves Fiam, Ahmed! Nagyon szomorú vagyok, mert nem tudok a kertemben krumplit ültetni. Biztos vagyok benne, hogy ha itt lennél, tudnál nekem segíteni felásni a kertet.
Szeretlek.
Atyád."
Másnap az öreg e-mailt kap a fiától:
'Kedves Apám! Ne nyúlj a kerthez. Ott rejtettem el a "cuccot". Én is szeretlek.
Ahmed.'
Másnap hajnali 4-kor lerohanja az öreg arab házát a hadsereg, az FBI és a CIA.
Átkutatják a házat és felássák az egész kertet, minden millimétert átkutatnak,
de semmit sem találnak. Aztán reggel csalódottan távoznak.
Másnap az öreg arab újra e-mailt kap a fiától:
"Kedves Apám! Remélem mostanra már fel van ásva a kerted és ültethetsz bele krumplit. Sajnos csak ennyit tudtam innen tenni érted. Szeretlek.
Ahmed.
Mária Katalin nõvér belépett a csend monostorába. A
fõpap
közölte vele: - Nõvér, ez a csend monostora. Itt maradhatsz, ameddig csak
akarsz, de nem beszélhetsz addig, ameddig azt nem mondom, hogy beszélj. Mária Katalin 5 éve élt már a monostorban,
amikor a fõpap
így szólt: Mária Katalin nõvér, 5 éve vagy itt. Most szólhatsz két
szót. Mária Katalin így szólt: -
Kemény ágy. - Sajnálattal hallom - mondta a fõpap -, de kerítünk neked
egy jobb ágyat. Újabb 5 év után Mária Katalint hívatta
a fõpap. - Újabb két szót szólhatsz, Mária Katalin. - Hideg étel - mondta Mária Katalin, és a fõpap
megnyugtatta, hogy az étel jobb lesz a jövõben. Mária Katalin 15. évfordulója közeledett a monostorban.
Eljött a nap, és a fõpap megint az irodájába hívatta Mária
Katalint. - Két szót szólhatsz ma - mondta a fõpap. - Most kilépek - mondta Mária Katalin nõvér. -
Ez a legjobb, amit tehetsz! Mióta itt vagy, csak a
nyavalygásodat hallani!
Két skót beszélget:
- Képzeld, a hadseregünkben elrendelték, hogy a lovas katonák csak az
egyik
lábukon hordjanak sarkantyút.
- Miért?
- Mert rájöttek, hogy ha a katona megsarkantyúzza a ló egyik oldalát,a másik
oldal úgyis automatikusan elindul vele együtt.
A tízemeletes ház legfelső emeletén egy férfi ki akar
lökni egy asszonyt az ablakon. Az utcán bámészkodók közül felkiált valaki:
- Fúj! Ki akarja lökni a feleségét!
- Nem a feleségem, az anyósom! - kiált vissza a tízedikről a férfi. Mire a
bámészkodó :
- Nézd, hogy kapaszkodik a rohadék!
Egy afrikai ország sebészeti klinikájára egy magyar
orvost szerződtetnek. Az új orvos végignézi a kórtermeket, és a műtőbe érve meglepetten tapasztalja, hogy az asztalon fekvő páciens egyik lábán zokni van,
míg a másikon semmi.
- Miért van ez így? - kérdezi.
- Az egyik lábáról azért húztuk le mert azt fogjuk operálni, a másikon meg
azért hagytuk fent, mert azzal fogjuk altatni a pácienst - felelik az ottani
orvosok.
- Ki az abszolút paraszt?
- Akinek már az óvodában is szalonna volt a jele.
- Mi az abszolút pech?
- Ha valaki magába roskad és mellé esik.
Ki az abszolút hülye?
- Aki egymaga indul egy szellemi vetélkedőn, és csak második helyezést ér el.
A laktanyában ordítozik az őrmester:
- Akinek van felesége, az álljon jobbra, akinek nincs, az balra!
- És aki homokos, az hova álljon? - kérdi valaki.
- Szorosan mögém!
Egy cigány felkerül Pestre. Odamegy az első járókelőhöz, és megszólítja:
- Köszönöm, kedves magyar úr, hogy beengedtek az városba, lakhatást,
ételjegyet, ingyen orvosi ellátást és oktatást biztosítanak, és nem
kell adóznom!
Erre a járókelő:
- Téved, uram, én mexikói vagyok.
Az ember továbbmegy, és megszólítja a következő járókelőt:
- Köszönöm, budapesti barátom, hogy egy ilyen szép országban lehetek!
- Ön téved, én vietnami vagyok.
Emberünk nem adja fel, a következőt is megszólítja:
- Köszönöm önnek, hogy láthatom a csodálatos Budapestet!
- Mi közöm hozzá? Én a Közel-keletről jöttem.
Végül csüggedten még odamegy egy szép hölgyhöz.
- Ön magyar?
- Nem, dél-afrikai vagyok.
Emberünk kiábrándultan:
- És hol vannak a magyarok?
A nő az órájára néz, és megszólal:
- Valószínűleg munkában.
Egy hajléktalan már majd éhen hal, végső
kétségbeesésében elmegy a német követség elé, és egy darab száraz kenyérre
elkezdi kenni a kutyaszart... mert abból van bőven Budapesten.
Meglátja a nagykövet, és lerohan: - Ember, mit csinál?
- Nagykövet úr, éhes vagyok de nincs pénzem, hát kutyaszart kenek a kenyérre,
mert az bőven van itt!
- Tudja mit, itt van 10 euró! Vegyen magának valamit, de innen menjen el!
A fószer megy is boldogan. És ha már ilyen jól sikerült a próba, elmegy az
amerikai követség elé is. Meglátja a nagykövet, és lerohan: - Ember, mit csinál?
- Nagykövet úr, éhes vagyok de nincs pénzem, hát kutyaszart kenek a kenyérre!
- Tudja mit, itt van 20 dollár! Vegyen magának valamit, de innen menjen el.
A fószer úgy gondolkozik, ha egy nagykövet ennyit ad, mennyit kaphat a
miniszterelnöktől... Reggel leül a Lánchídhoz. Jön is Gyurcsány futva és
meglátja a hajléktalant, ahogy keni a kenyérre a kutyaszart.
Odaszalad hozzá: - Ember, mit csinál?
- Miniszterelnök úr, éhes vagyok, de nincs pénzem, hát kutyaszart kenek a
kenyérre!
- Azt látom, de ilyen vastagon?! És a többieknek akkor mi marad?!!
Egy vadász először viszi el a feleségét vadászni. Elmagyarázza mit
hogyan kell, hogy töltse meg a fegyvert, hogy célozzon, ha lelő
valamit, siessen oda, nehogy valamelyik másik vadász magának akarja a
zsákmányt, stb. Különválnak, kis idő múlva lövést hall a felesége
irányából. Elindul a hang irányába, majd meglátja a feleségét és egy
másik vadászt egy tetem felett hangosan vitatkozni. Amikor közelebb ér,
hallja, hogy a vadász ezt kiabálja: - Oké, asszonyom, oké, megegyeztünk, ez a maga őze. Csak annyit engedjen meg, hogy levegyem
róla a nyergemet!
A nyolcvan éves bácsika feleségül vesz egy 25 éves leányzót. Eljön a nászéjszaka és a feleség gondolván, hogy férjét elfárasztotta a
ceremónia, külön hálószobában készül nyugovóra térni, amikor
kopogtatnak az ajtón. Az öreg az. Befekszik a felesége mellé. Mikor
végeznek, jó éjszakát kíván az arának, majd eltávozik. A menyasszony már majdnem elalszik, amikor ismét kopogtatnak. Ismét az öreg az,szerelemre éhesen. Amikor befejezik, az öreg ismét jó éjszakát kíván,
és elmegy. A menyasszony megint majdnem elalszik, de ismét jön a
kopogás, a felajzott idősödő férjjel. Amikor befejezik, a leányzó nem
hagyhatja szó nélkül az esetet:
- Áruld már el, hogyan csinálod? Amilyen férfiakkal eddig dolgom volt, hiába voltak fiatalabbak, nem bírták háromszor egymás után. Honnan van ennyi energiád?
Mire az öreg kicsit meglepetten:
- Hogyan? Már jártam itt ma este?
A szőke áll a boltban, a kosarát teleteszi uborkával, mikor tele van,
visszateszi. Mikor ezt már háromszor megcsinálta, odamegy az őr.
- Mondja, hölgyem, mit csinál?
- Tudja, ma voltam kozmetikusnál, és azt mondta, hogy jót tesz az arcomnak az uborkapakolás...
Az öreg székely kegyetlenül be van nyomva, mint a rajzszög, s a
kocsmából hazafelé tart a szekéren bóbiskolva. Ezt meglátja a rendőr, s
megállítja a fogatot.
- Bátyám, maga olyan részeg, hogy majd lefordul a kocsiról, szerencsétlen ló meg csak megy a feje után, még baleset lesz belőle.
Az öreg székely csak mordul rá egyet. A rendőr intézkedés gyanánt a következőket mondja: - Bátyám, látva a jelenleg állapotát, mit szólna ahhoz, ha most elvenném a lovát?
A székely meghúzza a vállát, s közli :
- Mit szólhatnék? Rendőr vejem még úgysem volt!
A halál kopogtat a székely ajtaján. Kijön a székely. - Székely, az életedért jöttem!
A székely beszól a szobába: - Életem, téged keresnek!
A rendőrhöz odamegy Budapesten egy járókelő, és így szól: - Mondja már meg, biztos úr, Budán vagyok vagy Pesten? - Hogy lehet ilyen hülyét kérdezni? - Mit tegyek, ha csak maga van itt.
Két sofőr pálinkázik a kocsmában. Kamionjaik kint állnak a parkolóban. Meglátja egy rendőr, és odaszól nekik: - Hé, maguk mit isznak? - Pertut! - Akkor jó! Mert ha valami alkohol lenne, most elvenném a jogosítványaikat.
- Doktor úr, segítsem rajtam! Nézze, hogy remeg a kezem. - Biztosan sokat iszik! - Á, dehogy. A felét mindig melléöntöm.
Kimegy
a mester a feleségével, meg a segédjével diót szedni. A segédet küldik
fel a fára leverni a termést, ők felszedegetik az asszonnyal. Alig
kezdik el, a segéd lekiált: - Nem szégyellitek magatokat?! - Miért szégyellnénk? - kérdi a mester. - Mert szerelmeskedtek, rendes ember ezt otthon a négy fal között intézi el. Ők hiába szabadkoznak: - Mi nem szerelmeskedünk, rosszul látod. Rendesen szedegetjük a diót. Hiába minden, a segéd csak pocskondiázza őket fentről, már nem is foglalkozik a dolgával.
A mester berág és azt mondja: - Cseréljünk helyet! Felmászik a fára, lenéz: - Érdekes, innen fentről tényleg úgy látszik.